Szerelmes versek, idézetek lelőhelye.

Ölelj meg, kedvesem...
Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
adj még ezer csókot és még tízezret;
a szerelem nem számol s mindig szomjas.

Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
hol porrá válik, többé sem lesz.

Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
a kurta napnak s rövid éjszakának.
(PIERRE DE RONSARD)

Millió csillag
Millió csillag ragyogot az éjben,
kiszúrtam egyet láttalak fényében,
rád gondoltam szívem remeget,
tudtam tőled jött a szerelmes üzenet.

Vissza küldtem szívem dobbanását,
ezernyi érzés hatotta át,
édes csókod íze ajkamon harmatozott,
tudtam te is ezt akarod,
át öleltél megcsókoltál s fülembe súgtad,
szeretlek egy életen át - szép álmokat, jó éjszakát!

Szerelmemnek
Mióta ismerlek boldogabb vagyok,
Azóta szebben ragyognak a csillagok!
Mióta ismerlek, jobb ember vagyok,
Mert tudom szívem csak érted dobog!
Csak érted dobog minden egyes pillanatban,
Örök hűséget neked így fogadva!

Szeretni őt..
Szeretni őt, ki észre sem vesz talán,
szeretni reménnyel és igazán!

Elmegy melletted, rád se néz,
s te napról-napra lesed tekintetét!

Várod a mosolyát, a szeme színét látod,
s ha Ő nevet, az már felvidít téged!

Tudod, hogy szereted, miért kérdezed?
Ha újra látod, elveszted az eszed!

Ha csak hallasz is róla, megdobban a szíved,
majd elfordulsz csendesen és könnyes lesz a szemed!

Nehéz az élet és gonosz a szerelem,
sokat fájdítja fiatal szívedet!

Volna lelked
Volna lelked elszakadni tőlem?
Nem lágyít meg se fohász, se könny?
Most érzem csak, hogy mi vagy te nékem,
Én bánatos, édes gyönyöröm!
Jobb napokban örömid tanúja
Bánatodhoz ne legyen jogom?
Elzüllötten, árván, járjam újra
A világot, úgy mint egykoron?

Mi a vétkem? hogy eszem feldúltad!
Mi a bűnöm? Hogy szerettelek.
Egész világ elítélhet, sújthat -
Elítélni nincs jogod neked.
Ha vétkeztem, te vagy bűnös társam!
Bűnhődnöm kell? Bűnhődjél velem!
Ó engedd, hogy arcod újra lássam,
Ó nézd el, ha újra vétkezem!
(Kiss József)

Fiatal szerelem
A szeme kék, a haja gesztenye,
ajkán gúny, mint senkién sohase,
szeszélyes lány; de bármennyire lázad,
szive csupa szerelem és alázat.

Már rég előttem ül, álmodozik,
az asztalról himbálja lábait;
most felugrik; duzzog, hogy nem beszélek,
de keze székem támlájára téved.

"Szeretlek!" - "Ah, érdekes! csakugyan?"
"Szeretlek!" - "Az öreg dolog, fiam;
s nincs varázsa csak új s igaz szavaknak...
Ha nem mesélsz, rögtön faképnél hagylak!"

"Hát jó! Kérlek, álmodtam..." - "Nem igaz!"
"De igaz! S azt álmodtam, hogy te az
utcán sétáltál, édes, fiatal lány,
gyönyörü ruhában, egy férfi karján,

s az a férfi..." "Ki volt?" - "Ki? Hát: nem én!"
"Hazudsz!" - "Bizisten, te jöttél felém,
de egészen az ő szemébe vesztél,
én ott álltam, rám se hederitettél."

"Anyuka!" - rohan kifelé a lány,
de elkapom, még idejekorán,
s ajkaim a bűnért, mit elkövettek,
irgalmatlan csókokkal vezekelnek.
(Theodor Storm)

Hordja a titkokat pokolról s az égről
Megtanít mindent mit tudnom kell a szépről
Itt a földön születtem s ez lesz a temetőm
Ki más ha nem a föld a szeretőm
(Demjén Ferenc)

Ha nem vagy itt
Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled, és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.
(Szilágyi Domokos)

Ki viszi át a szerelmet?
Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?
(Nagy László)

(ismeretlen)
Te légy az őrzőm, Te légy a kincsem,
Te légy a csendem, szó ami nincsen.
Te légy a párom, álmodd az álmom,
Te vezess által az égi varázson.

Szóljon a hangod, törjed a csendem,
vesszen az éjjel szürke szívemben.
Csengjen az ének, járjad a táncod,
lelkembe oltva égjen a lángod.
(egolion- ismeretlen)

Feljöttek már
Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az ablakot.
Nyisd ki rózsám az ablakot:
Nézzük együtt a csillagot.

Óh be szép is nyári éjen
a sok csillag fenn az égen.
Hajtsd vállamra a fejedet:
így nézzük a fényes eget.

A faluban csöndesség van.
Fénybogár ég a bokorban.
Oly édesen sóhajtottál -
Kis galambom, mit gondoltál?
(Gárdonyi Géza)

Szerelemnek rózsafája
Szerelemnek rózsafája...
Árnyékában heverek,
Hulldogálnak homlokomra
Illatozó levelek.

Szerelemnek fülmiléje
Csattog a fejem fölött,
Képzetemben minden hangja
Egy-egy isten-álmat költ.

Szerelemnek poharában
Ajkamat fürösztgetem,
Nem oly édes másból a méz,
Mint ebből a gyötrelem.

Szerelem fejér felhői
Errefelé lengenek,
Mintha engem látogatni
Jőne egy angyalsereg.

Szerelemnek holdvilága
Rám aranypalástot vet,
Eltakarja, felejteti
Vélem szegénységemet.
(Petőfi Sándor)

Az én szerelmem
Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.

Az én szerelmem nem az égető nap,
Melytől meggyúl a lég...
Az én szerelmem igaz, szent, magasztos
S örök, miként az ég!
(Bálintffy Etelka)

Ha szeretlek...
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt,
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyújtó pillanat!...
(Ady Endre)

A szív s a szem
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?

Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.

A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhíjja,
S mosogatja gyötört lényét,
De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.
(József Attila)

A kedves közelléte
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?!
(Johann Wolfgang Goethe)

Enyém vagy!
Enyém vagy! Megragadtalak,
Rejtelmes álom, fényalak,
Bűbájos, édes tünemény!
Az volt a vágyam: bírjalak,
És most enyém vagy, mindörökre az enyém!

Enyém valál kezdettül óta,
Isten volt, ki szívembe rótta
Megzendülő, szép nevedet.
S örökre zeng az égi nóta,
Szívőrjitő és üdvözítő szeretet.

Enyém vagy! Én urad vagyok,
S a hatalomtól sápadok,
Hisz téged bírni vakmerény!
Szívedben az a nap ragyog,
Mitől meglelkesült s magasra gyúlt enyém.

Enyém valál, tudom, te régen,
Bölcsőmbe meg valál igérve,
Megtestesült, csodás zene!
Költők dalában, mély regékben
Mikéntha jóslatképpen üdvöm rengene.

Enyém vagy! Megvalósulál;
Érezlek, látlak, Ideál
A harcok s könnyek tengerén!
Ki bennem sejtelem valál,
Mostan valóság vagy és mégis költemény.

Enyém valál, de most levél te
Éltemnek lelke, lelkem élte;
Hatalmadat most ismerem:
Az édenüdvök visszatérte,
Világok napja, ó, gyönyörű Szerelem!

Enyém vagy, én meg a tied,
Az én szivem a te szived,
Leírni most alig merém,
Hisz ember ilyet nem hihet,
Hogy te enyém vagy, mindörökre az enyém!
(Komjáthy Jenő)

Éjjeli dal...
Jössz te ablakodhoz, kedves!
Minden szunnyad már.
A kisértet és szerelmes
Ide s tova jár.

Itt vár rád szerelmed híve,
Jer ölébe, jer!
Híves éj van: ah, de szíve
Láng, s csak érted ver.

Bár a csillagok süllyednek
S a hold elmerül,
De hol lángja két szemednek,
Ott szebb fény derül.

Jer hát ablakodhoz, kedves!
Minden szunnyad már.
A kísértet és szerelmes
Ide, s tova jár.
(Szemere Pál)

Ha nem szerelmet...
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sírok-rívok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.
(Francesco Petrarca)

Mert engem szeretsz...
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.
(Ady Endre)

Amit szívedbe rejtesz...
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
(József Attila)

Boldogság...
Mint bomba úgy robban, a szád ha számhoz ér,
Takaréklángom fellobban.
Halott ifjúságom, újra életre kél.
Bolond szerelem, túl jársz eszemen,
Ki már nem remélt.
Eltemette a szerelmet, már nagyon rég.
Szerelmes suttogás, fülemnek zene,
Ősi dobpergést hozol.
Melletted újra lángoló suhanc,
Örökké fiatal vagyok.
Mosolyogva jössz felém, testembe átszövődsz,
Bőrömbe bele égsz.
Minden reggel ébresztesz, csókok mezején
Karon fogsz, átölelsz, fölemelsz a föld fölé,
Együtt úszunk, lebegünk,
A szerelem tengerén, eggyé válva a végtelennel
(Horváth Piroska)

Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent.
(Szabó Lőrinc)

Ne rejtőzz el...
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
(Buda Ferenc)

Szenvedély...
Testem lázban ég, csókod forrón perzsel
Szerénységem elfeledtem
Érintésed forró parázs, jöjj! Éget a vágy!
Buja testem téged kíván
Ölelj! Csókolj! Ha kell, harapjál!
Testünk ördögi táncot jár hol fenn, hol lenn
Mámoros örült vágy
Félelmeim, amik voltak ruháimmal a sarokba dobtam
Megszűnt a világ csak te létezel
Tiéd a testem birtokold, repíts a mennybe fel!
A csúcson szoríts magadhoz, ahogy csak lehet
Suttogd a fülembe "szeretlek"
Ússzunk a mámorba, sose legyen vége
Összefonódott testünk egy szív egy lélek
Karjaidban alszom el mesém szerelmes szavad
Suttogva fogadjuk, ez mindig így marad.
(Horváth Piroska)

Szerelem...
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
(Juhász Gyula)

Óda...
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
(József Attila)

Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? Jöjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjúság.
(William Shakespeare)

Bolondos élet...
Be ragyogod életemet
Olvasok a szemedből
Látom minden ki nem mondott
Ohajod,gondolatod.
Nekem teremtett az Isten,
Dalol a szívem,ha látlak,
Oltalmazó karod ölel,
Sóvárgok utánad.
Érted dobog a szívem,
Lüktet bennem az élet,
Elveszek szemed tűzében,
Tiéd vagyok míg élek.
(Horváth Piroska)

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
(Szabó Lőrinc)